Balogh Elemér honlapja

Könyvek
A rátóti királytalálkozó 
Vidéki állatmesék

(Magyar Kézíratok. A szerző kiadása, 2005.)
A rátóti királytalálkozó 
Pannóniai állatmesék

(Magyar Kézíratok. A szerző kiadása, 2005.)
A tanárúr
(Pomáz. Kráter kiadó, 2007.)
Balogh Elemér fiatalkori versei
(kézirat, 207.)
Kutyakomédia
(Budapest. Magvető Kiadó, 1989.)
szépségverseny
(Budapest. Szépirodalmi Kiadó, 1980.)
Ússzatok, halacskák
(Budapest. Szépirodalmi Kiadó, 1975.)
Csíksomlyói Passió (Kerényi Imrével)
(Budapest. Helikon Kiadó, 1982., 2004.)
A semi farka
(Veszprém. Vár ucca tizenhét könyvek 5. 1996.)
 

Balogh Elemér
író (Nyitra, 1938. január 19.)

Szé­kely gó­bé­nak tar­ta­nak so­kan, gon­do­lom, Csík­som­lyó­i pas­si­óm mi­att, pe­dig csu­pán egy gö­mö­ri pa­lóc sze­gény­le­gény va­gyok. I­gaz, a­nyám ré­vén úgy-ahogy Koszt­ka Mi­hály Ti­va­dar­ral tar­tom a ro­kon­sá­got. Az­zal, a­kit ma­nap­ság Csont­váry­ként em­leget­nek. Szü­lő­föl­dem­nek még­sem a Fel­vi­dé­ket te­kin­tem, ha­nem a tá­ga­sabb pát­ri­át, a Kár­pát­-me­den­cét, ben­ne o­lyan ki­es hely­sé­gek­kel, mint Nyit­ra, Nagy­cé­tény, Sza­lat­nya, Al­só­gal­la, Szé­kes­fehér­vár, Bu­da­pest, Szol­nok, Csík­sze­re­da, Vesz­prém, Ba­laton­al­mádi…

A hu­sza­­dik szá­zad ve­szett ku­tyá­i már csecs­szo­pó ko­rom­ban ak­kori­ban még véz­na bo­kám­ba mar­tak: gye­rek­ként kel­lett meg­él­nem a ré­misz­tő vö­rös hor­dák or­szágunk­ba ö­zön­lé­sét, majd a föl­tü­zelt szlo­vák faj­vé­dők ke­gyet­len vag­dal­ko­zá­sát. Csa­ládunk­nak, ta­ní­tó é­des­apám­nak és é­des­a­nyám­nak ki­lenc po­rontyuk­­kal me­ne­kül­ni­ük kel­lett böl­cső­he­lyünk­ről, csu­pán a­zért, mert ma­gya­rok a­kar­tunk ma­rad­ni, me­zít­láb gá­zol­va át az I­po­lyon, majd mar­ha­vagon­ban di­dereg­ve hó­na­po­kon át, tél­víz i­de­jén.

I­rány: a fi­a­it ol­tal­ma­zó a­nya­or­szág.

A­hol az­tán nya­kunk­ba te­leped­­tek a vi­lág­­bol­do­gí­tó kom­munis­ták!

Nya­kunk­ba te­leped­tek, és ü­töt­tek-­vág­tak, a­hol ér­tek.

A for­ra­dalom ben­nem szik­rá­zott föl el­le­nük, e­zért az­tán a fő­­vá­rosi böl­csész­­kar­ról, sőt a ha­za va­la­mennyi e­gye­temé­ről és fő­­isko­lá­já­ról el­za­var­tak, meg­ta­pasz­tal­hat­tam az á­vós ve­rő­le­gé­nyek szí­vé­lyes vé­ren­gzé­sét, tü­dőm­be szív­hat­tam Ká­dár bör­töne­i­nek ó­zon­dús bű­ze­it. Ké­sőbb, már csa­lá­dos em­ber­ként a va­dász­kas­télya­ik­ban ön­fe­led­ten ul­tiz­ga­tó bol­se­vi­ki zsu­gá­sok ki­füs­töl­tek ba­kony­er­de­i rej­tek­he­lyem­ről is, u­gyan­is az ő bi­tang, or­szág­ve­szej­tő ügy­kö­dé­sü­ket an­nak ne­vez­tem, a­mi va­ló­já­ban is volt: ha­zárd­já­ték­nak.

Mond­hat­nám fenn­költ sza­vak­kal: raj­tam is át­gázolt a tör­téne­lem.

S köz­ben csa­lá­dom tag­ja­i: asszony­tár­sa­im, gyer­me­ke­­im, u­no­ká­im csal­tak vi­dám­ságot ar­com­ra.

Szí­vem­ben per­sze nem for­tyog sem­mi­fé­le gyű­lö­let vagy sér­tett­ség, in­kább há­lát a­dok az Úr­nak vagy a Sors­nak buk­dá­cso­lás­a­i­mért, meg­kö­vez­te­té­se­i­mért, és nyúj­ta­nám ke­zemet egy­ko­ri po­rosz­ló­im­nak, kik­nek te­nye­ré­­ről e­lőbb-u­tóbb csak-csak le­pe­reg a rá­szá­radt vér. Fontos em­be­re­im ők, nél­kü­lük u­gyan­is nem ­ír­hat­tam vol­na meg az é­letem sum­má­ját is a­dó, A ta­nár úr cí­mű re­gé­ny­e­met, a­mellyel a Né­meth Lász­ló A­lapít­vány öt­ven­ha­tos ju­bi­le­u­mi i­ro­dal­mi pá­lyá­za­tá­nak fő­dí­ját nyer­tem el 2006-­ban, s a­mely­ben – mint e­he­lyütt is – köz­­hír­ré té­te­tik, hogy bú­bá­na­tos, ám ő­szin­te lé­lek­kel só­vár­gok ar­ra a vi­lág­ra, a­mely­ben majd vég­re fe­le­ba­rá­tom­nak é­rez­he­tem min­den em­ber­tár­sa­mat.

Utolsó frissítés: 2013. február 27.