Balogh Elemér honlapja

1 2 3

Dienes Attila kiállításmegnyitó

1998.nov.3.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Önök, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy   eljöttek Dienes Attila szobrászművész kiállításának megnyitójára, olyan alkotóműhelybe nyerhetnek bepillantást aki a műfaji kereteken nagyvonalúan túllépve az egyetemes művészet szféráinak ajtait feszegeti. Mielőtt azonban a művekre magukra fordítanánk figyelmünket, hadd mutassam be néhány életrajzi adattal a művészt.

            Dienes Attila Marosvásárhelyt született, 1942-ben. Kolozsvárt végezte el a képzőművészeti főiskolát. Éveken át szülővárosában élt és dolgozott, ahol tagja volt a művészettörténeti /sőt, művészetpolitikaií6 jelentőségű Marosvásárhelyi Műhelynek, a MAMÜ-nek. 1988-banköltözött át Magyarországra, s Veszprém megyében, Magyarpolányon telepedett le. Azóta is itt élés alkot. Kiállításainak helyszíneit nem tudnám fölsorolni, mindenesetre Washingtontól Bukarestig és Berlintől Ravennáig számtalan helyen gyönyörködhettek a művészetszeretők az ő alkotásaiban.

            A Marosvásárhelyi Műhelyről, a MAMÜ-ről itt csak néhány, de a lényeget jól érzékeltető mondatot szeretnék idézni Ágoston Vilmos egyik tanulmányából: „Az egykori MAMÜ képzőművészeti alkotókör tagjai beleszülettek a diktatúrába. A napi politikai taktikától erkölcsi és esztétikai radikalizmusuk eltávolította őket, de az alkotásaikban megőrzött szabadság politikai tettnek számított abban a mindent integrálni akaró ideológiai légkörben. A hatalom egy darabig úgy vélte, hogy ártalmatlanok ezek a művészek, kiállításaikat engedélyezték Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyen, részt vehettek a Baász Imre szervezésében megtartott  országos MÉDIUM-tárlaton Sepsiszentgyörgyön, aztán egyre jobban kezdtek félni ettől a művészi szabadságeszménytől, ezért igyekeztek az alkotókat gátolni, megfélemlíteni, megosztani, majd végül száműzni. Valaki ellene vethetné: önként jöttek el. Igen, mint ahogy az emberek önként menekülnek a felperzselt szülőföldről.”

            Nem tudom, milyen tárgyi környezetben élt Dienes Attila Marosvásárhelyt, s amiről nem tud az ember, arról ne beszéljen. Magyarpolányban azonban jártam Dieneséknél, és azt   elmondhatom, amit ott láttam egy napsütéses, szép őszi napon. Dienes Attila a Bakony-alji kis ékszerfalu nevezetes, hófehérre meszelt, tornácos házainak egyikében él. Magyarpolány, Petőfi u.32. Az irányítószám 8449. A cím, a telefonszám, de még valami, talán az internetes elérhetőségre utaló, számomra, bevallom, érthetetlen jelhalmaz is ott olvasható névjegyein, katalógusain. A ház kívülről ugyanolyan, mint a falu többi háza. Csak amikor benyitja az ember a deszkakaput, akkor akad meg a tekintete az udvar, a szérű bokrai között, vagy csak egyszerűen a kaszálatlan fűben megbújó vasdarabokon, elgurult köveken. S ha közelebbről megnézzük ezeket a látszólag szanaszét szórt, összevissza gyűrt és hajlított vagy durván összehegesztett vasakat, látjuk, hogy ezek tulajdonképpen szobrok. Némelyikük nem is vas, hanem bronz. S a kövek, amelyek némelyike márványkő, szintén szobrok – vagy szobrok lesznek.

            Nem tudom, milyen környezetben élt Dienes Attila Marosvásárhelyt, de azt tudom, hogy milyen környezetet teremtett magának itt, Magyarpolányban. Olyat, amelyben emberi életet lehet élni. A házat ugyan nem ő építette, de a házban – s tágabb értelemben véve mindenütt – ott van az ő kezenyoma. A bútorokon, sajátos ülőalkalmatosságain, de még a konyhai mosogatót takaró szekrényajtón is. A keze nyoma – és alkotói szellemének lenyomata is. A szobrász egyébként mindenhol és mindenkor környezetteremtő művész is.

            Ezen a kiállításon ugyan a bútorok /bútorszobrok, bútorköltemények/ nem sorakoztak ide elénk. Azok otthon maradtak, vagy járják a maguk külön útjait a világ különböző országaiban található otthonokban, de itt vannak azok a textíliák, szövött szőnyegek, amelyek fontos szerepet játszhatnak. S amellett mindegyikük külön-külön is  egy-egy szemet gyönyörködtető, ugyanakkor elgondolkodtató műalkotás, mint például  a Fekete lyuk, a Hasadás, a Tűz vagy a Formák mágneses térben című.

            Ám az életmű kikristályosodott tüneményei a plasztikák. Sokan azt mondják, hogy Dienes Attila valódi eleme a bronz – engem sokkal inkább lenyűgöznek az ide, sajn os el nem hozott famunkái. Az itt látható plakettek és szobrok azonban ízelítőt adnak mindabból, ami Dienest foglalkoztatja. Kifinomult ízlés, fölényesen biztos szakmai tudás, eredeti látásmód jellemzik ezt a jelentős művészt. S a művekben semmi manapság oly divatos otrombaság. Finom és puha formák, lágy vonalak játékos pajzánság. Jómagam nem tudok egyetérteni azokkal a méltatóival, akik mindenáron a fülledt szexualitást, annak is a legközönségesebb fajtáját  óhajtanák belemagyarázni ezekbe a barátságosan emberi léptékű és elvontságukban is emberi indittatású szobrokba. Dienes Attila eszményei,amennyiben röghöz kötöttek – nemesen azok; s amennyiben elszakadnak a földtől – transzcendentálisak. Valódi nagy művész ő, aki nem csupán keze kifinomult mozdulataival formálja az anyagot, hanem messzire  szárnyaló szellemével is. Hadd idézzem végül őt magát. Ezt írja egyik katalógusában: A szobor átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen  anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, amelynek anyagisága csak megjelenésében igaz.”

            A kiállítást megnyitom.

           

           

következő

Utolsó frissítés: 2013. február 27.